Meddig higgyen a gyerek a Mikulásban? Miért fontos ez nekik?

Mikulás napja:



Meddig higgyen a gyerek a Mikulásban? Miért fontos ez nekik?

Sokan, sokféleképpen vizsgálták már a gyerekek Mikuláshoz való viszonyát, mindenki más megállapításra jutott a kérdésben, de egy dolog közös, hogy hagyjuk a gyerekeket azt hinni, amit akarnak. Nemcsak a szülők, hanem az iskolai, óvodai pedagógusok is mesélnek a Mikulásról, Szent Miklós történetéről, hogy jobban megértsék miért is kapnak ajándékot. Ha otthon esetleg elmarad a történet megismertetése a gyerekkel, a barátaitól is szerezhet információkat róla, bár néhány esetben el is veszi a varázsát a Mikulás napnak, amikor közlik egymással, hogy nincs is Mikulás.



Az a jó, ha majd a saját hite szerint kezd el kételkedni a Mikulás létezésében, de az is lehet, hogy még akkor sem akarja elfogadni, ha már biztosan tudja az igazat, sőt a szüleit sem akarja felvilágosítani a tényről, inkább azt játssza, hogy a Mikulás valódi.

Meddig higgyen a gyerek a Mikulásban?

Meddig higgyen a gyerek a Mikulásban?



Milyen pozitívumokat adhat a gyermeknek a Mikulásba vetett hit?

A témában jártas szakemberek szerint az emberi agy fejlődése szempontjából nagyon hasznos, ha a gyerek hisz a Mikulásban, hiszen életleckéket tanulhatnak meg a Mikulás történeteiből. A Mikulás nap körüli varázslat, a készülődés elősegítik a kötődést, ápolják a lelket és érzelmi biztonságot nyújtanak a kicsiknek.

Kutatások szerint a gyerekek fantázia és valóság közötti különbségei, a logikáról alkotott fogalma, az ok és okozat összefüggései csak 12 éves koruk körül kezdenek kialakulni. Ebben a korban kezd különválni a valóság és a fantázia világa közötti elképzelés. A gyerekek agy központjában mérhető az öröm amikor a Mikulásról és a karácsonyról beszélgetnek.

A karácsonyi ünnepi ajándékozásra meghatározó lehet, ha olyan ajándékot kapnak majd, amit később magukkal is vihetnek, mint például az ovis ágyneműhuzatok karácsonyra, hiszen megtartják a mesékbe vetett hitüket a valóság és a fantázia határain mozogva.

Bár a szülők aggódnak, hogy mi történik, ha jön a felismerés, hogy az igazság más, mint amit hittek eddig a gyerekek, de ez a szakemberek szerint nem okoz különösebb gondot a gyerekeknél, sőt hagyják, hogy a szülők ragaszkodhassanak a régi rendszerhez.



Meddig higgyen a gyerek a Mikulásban?

A tudományos megállapítás az, hogy hagyni kell a gyereket, hogy maga döntse el meddig higgyen, nem kell irányítanunk minden gondolatukat, rájuk bízhatjuk, hogy ők mikor érzik elérkezettnek az időt az igazság elfogadására. Annyit tehetnek a szülők, hogy támogatják a hitüket, mellettük állnak és mesélnek nekik a Mikulásról ameddig igénylik.

Meddig higgyen a gyerek a Mikulásban?

Meddig higgyen a gyerek a Mikulásban?



Összegezve

Elmondhatjuk, hogy a Mikulásba vetett hit kérdését a gyerekekre kell hagyni, akik érettségüknek és akaratuknak megfelelően döntenek ebben a kérdésben, nem tudjuk mindig irányítani őket, hiszen úgyis érezni fogják, hogy mikor jön el az idő a Mikulás létének megkérdőjelezésére.

 



Mikulás versek

Télapóra dalok

Mikulás mesék

Képek mikulásra

Mikulásra SMS

Mikulás kifestők, színezők

Mikulás idézetek

Köszöntések

Idézetek lapja

Versek gyerekeknek

Mesenapok

 



Mások erre kerestek még: Mikulás, télapó, mikulás versek, télapó versek, mikulás vers, mikulas versek, mikulásos versek, télapó vers, mikulásos vers, télapós vers, mikulasos vers, télapo vers, mikulás köszöntők, mikulás köszöntő, mikulás mondóka, mikulás képeslap, mikulas mondokak, mikulás mondoka, mikulás idézetek, vicces mikulás versek, mikulás története, igazi mikulás, mikulás háttérképek, igazi mikulas, ovi mikulás versek, télapós versek, mikulás versek felnőtteknek, mikulás versek gyerekeknek, mikulás versek vicces, mikulás versek ovisoknak, a mikulás története, mikulásra ötletek, rövid mikulás versek, igazi télapó, télapó versek felnőtteknek, rövid mikulás versek bölcsiseknek, télapó háttérképek,mikulas rendeles, donászy magda télapó, mikulás története gyerekeknek, télapó mondóka, télapó készítése házilag, mikulás versek rövid, mikulás vers kicsiknek, mikulas napi koszonto, télapós ajándékok, mikulásnap, versek mikulásra, mikulás ötletek gyerekeknek,vers mikulásra, mikulás gyerekeknek, mikulás képeslapok idézettel, mikulas versek iskolasoknak, télapó képeslap, mikulas otletek gyerekeknek, mikulás üdvözlő, modern mikulás vers, mikulás versek óvodásoknak, mikulás versek mesék.

Jön a mikulás vers, mikulás télapó, a télapó, retro mikulás, mikulás adventi naptár, kreatív mikulás ötletek, nagy mikulás, mikulás képkeretek, mikulás vers ovisoknak, mikulás versek kicsiknek, télapó története, télapó versek ovisoknak, mikulas versek gyerekeknek, mikulas versek ovisoknak, mikulás kalendárium, rövid mikulás vers, télapó vers kicsiknek, télapó köszöntő, vicces télapó versek, télapóra kreatív ötletek, rövid télapó vers, ötletek mikulásra, vicces mikulás versek felnőtteknek, télapó versek gyerekeknek, mikulás felnőtteknek, mikulás mondókák bölcsiseknek, mikulás versek bölcsiseknek, mikulás mondja a gyerekeknek, mikulás vers bölcsiseknek, télapó vers óvodásoknak, mikulás vers rövid, jön már a mikulás karácsonyi versek mesék, mikulás vers óvodásoknak, képeslap mikulás, legszebb mikulás vers, mikulás képek idézetekkel, télapós versek gyerekeknek, mikulas napi ajandekok, télapó ötletek gyerekeknek, mikulás versek nagycsoportosoknak, télapó mondókák gyerekeknek, mikulás köszöntő gyerekeknek, piros mikulás, mikulás versek óvoda, télapó műsor gyerekeknek, télapó és a manók, kreatív télapó, mikulás fénykép, télapóra, mikulás vers óvoda, télapó kreatív.

error: Content is protected !!