A Mikulás segítői

A Mikulás segítői: kik ők és mit kell tudni róluk

A Mikulás figurája, története és a Mikulás-napi hagyományok a hosszú évek folyamán fokozatos változásokon mentek keresztül.

A lényegesebb pontok azért nagyrészt megmaradtak, így például a Szent Miklósról elnevezett kedves, ősz öregapó áll mindig a középpontban. Ő az, aki minden évben meglepi a gyermekeket valami nyalánksággal. A nap mindig ugyanaz, nálunk december 6-án jön el hozzánk.

De vajon tudtátok-e, hogy régente (a két világháború között) a Mikulás nem Lappföldön élt, hanem a mennyből tekintett le ránk? Ekkor még a segítői is mások voltak, mint napjainkban. Ismerkedjetek most meg a Mikulás keze alá dolgozó mindenféle csodás lényekkel!

A Mikulás segítői – manók és krampuszok

Mennybéli működése során a Mikulásnak természetesen a keresztény hitvilághoz köthető segítői voltak. Ilyenek voltak például az angyalok. De több olyan segítője is van/volt, akiknek az eredete ennél is korábbra nyúlik vissza.

A manók állítólag abban segítenek a télapónak, hogy az ajándékokat porciózzák ki és csomagolják be. Ezen kívül számos, ma „adminisztratív”-nak nevezhető munkálatban segítenek neki. Így például a levelek megválaszolása, segítség az egyes kérdésekben. Sőt! Mai modern korunkban már az elektronikus levelezést is ők intézik.

Eredetileg egyébként a rejtett erdei kolostorokban lakó remetéket illették ezzel a névvel. A manó szó azt jelenti, „titokzatos, hosszú szakállas erdei törpe”, jellegzetességük a kunkori cipő, hegyes fül, és a piros-zöld ruha.

A kereszténység előtti, pogány időkben a gonosz szellemeket meglehetősen furcsán képzelték el: félelmetes, szőrös, vörös/fekete, szarvakat visel és patája van. Ha ez a leírás ismerősnek tűnhet, az nem véletlen: vélhetően ebből az alakból fejlődött ki később az ördög külseje is. Elődei ugyancsak nem a kedvességükről voltak nevezetesek: a gyermekeket lánccal vagy virgáccsal ijesztgették, a rendetlenkedőket pedig megbüntették.

A Mikulás egyik legismertebb segítője is ezekből a pogány előzményekből alakult, csak őt úgy hívják: krampusz. Manapság azonban finomult a róla alkotott kép. Feladata az ajándékok kiosztásában való részvétel, vagy esetleg a virgácsok átadása a kevésbé jól viselkedő gyermekeknek.

A Mikulás segítői

A Mikulás segítői: Krampusz

A Mikulás segítői – modern kori segítők

Bár a krampuszokról még sokunk hallhatott gyerekkorában, a mai gyerekek számára egyre kevésbé ők jelentik a Mikulás segítőit. Ők sokkal jobban ismerik a rénszarvasokat, akik a Télapót szállító szánt repítik szédületes gyorsasággal a levegőben. Állítólag ők kilencen vannak, Rudolf a legfiatalabb, de mindegyik más névvel dicsekedhet.

A Mikulás segítői: Rénszarvasok

A Mikulás segítői: Rénszarvas

Mikulás versek

Mikulás dalok

Mikulás mesék

Mikulás képek

Mikulásra SMS

Mikulás kifestők, színezők

Mikulás versek

Mikulás dalok

Mikulás mesék

Mikulás képek

Mikulásra SMS

Mikulás kifestők, színezők

error: Content is protected !!