Mikulás napja:
Egy különleges karácsony: a kisgyerek találkozása
Volt egyszer egy kisgyerek, Áronnak hívták, aki egy apró falucskában élt. Áron nagyon szerette a karácsonyt, de legjobban azt várta, hogy találkozhasson a Télapóval. Egyik decemberi éjszakán, mikor a hópelyhek puhán hullottak az ablakra, Áron halkan suttogott: „Bárcsak találkozhatnék a Télapóval, és segíthetnék neki!”
Áron szíve tele volt szeretettel és kíváncsisággal. Lefeküdt aludni, és egy varázslatos álomba csöppent. Álmában egy rénszarvason utazott, aki egyenesen a Télapó műhelyéhez repítette őt. Áron tágra nyílt szemekkel nézett körül, hiszen sosem látott még ennyi színes játékot, cukorkát és csillogó díszt.
Vajon hogyan lehet segíteni a Télapónak?
Ahogy Áron körbejárt a műhelyben, meglátta a Télapót, aki éppen egy nagy, piros szalaggal bajlódott. „Jaj, de sok munka van még hátra!” sóhajtott a Télapó. „Segíthetek valamiben?” kérdezte Áron bátortalanul. A Télapó kedvesen rámosolygott, és így válaszolt: „Minden segítő kéz jól jön ilyenkor, főleg egy ilyen lelkes kisgyerektől!”
Áron boldogan állt a Télapó mellé. A manók is örültek, hogy új barátjuk akadt, és mindjárt egy csomó kérdést zúdítottak rá: „Tudsz masnit kötni? Hogy kell a dobozokra ragasztani a címkét? Szeretsz ajándékot csomagolni?” Áron csak nevetett, és azt mondta: „Majd igyekszem mindent megtanulni!”
Csillogó szemek és papírdobozok: indul a csomagolás
Először egy nagy, piros masnis dobozt kapott, és a manók megmutatták, hogyan kell szépen papírba csomagolni. Áron óvatosan simította rá a csomagolópapírt, és ügyesen ragasztotta le a széleket. Egy kicsi manó, Pici, különösen barátságos volt vele, és suttogva mondta: „Nézd, a sarkokat mindig hajtsd be, attól lesz szép a csomag!”
Áron figyelmesen követte az utasításokat, és megtanulta, hogy nem a legnagyobb doboz a legértékesebb, hanem az, amelyiket szeretettel csomagolnak. A Télapó közben mesélt neki a világ különböző pontjairól, arról, hogy milyen sokféle gyerek várja a karácsonyi reggelt.
„Szerinted mire vágynak legjobban a gyerekek?” kérdezte Télapó. Áron elgondolkodott, majd így felelt: „Talán arra, hogy valaki szeresse őket, és boldogok legyenek.” A Télapó bólintott, és megdicsérte Áront, hogy ilyen okosat mondott.
Kalandok a Télapó műhelyében – játék és tanulás
A csomagolás közben igazi kalandok is történtek. Egy alkalommal egy csintalan manó véletlenül kiborította a színes cukorkákat, és azok gurultak mindenfelé. Áron és Pici kacagva szedegették össze őket, és közben versenyeztek, ki talál többet.
Aztán volt olyan is, hogy egy ajándékra valami elfelejtődött ráírni. Áron gyorsan megkereste a tollat, és segített megírni a névkártyát. A manók megdicsérték: „Milyen ügyes vagy, Áron! Igazi kis segítő lettél!”
A csomagolás sokszor nehéz is volt. Előfordult, hogy Áronnak újra kellett próbálkoznia, mert nem sikerült szépen csomagolni. De a Télapó mindig biztatta: „Nem baj, ha nem vagy rögtön tökéletes! A legfontosabb, hogy szívvel-lélekkel csinálod.”
A közös munka öröme: ajándékok készülnek szívvel
Ahogy telt az idő, Áron és a manók egyre több ajándékot csomagoltak be. A műhelyben vidám zene szólt, és mindenki jókedvűen, örömmel dolgozott. A Télapó is segített, és gyakran elmesélt egy-egy kedves történetet arról, hogyan örülnek a gyerekek az ajándékoknak.
Végül, mikor elkészültek az utolsó csomaggal, a Télapó megölelte Áront. „Nagyon köszönöm a segítségedet, kis barátom. Az ajándékok mostantól nemcsak szép csomagolásban, hanem szeretettel telve kerülnek a gyerekekhez.”
Áron boldogan mosolygott, és a szíve tele lett melegséggel. „Szeretnék minden évben segíteni neked, Télapó!” A Télapó nevetett, és így felelt: „Mindig várunk vissza, Áron! A szeretetből és a jóságból sosem elég.”
Reggel, mikor Áron felébredt, még mindig a Télapóval és a manókkal álmodott. Tudta, hogy ez az éjszaka örökké emlékezetes marad számára. És talán valóban segített a Télapónak – hiszen a szeretet minden csomagban ott lapult.
Így volt, igaz volt, vagy csak mese volt – de egy biztos: a világ akkor a legszebb, ha szeretettel és segítőkészséggel telik meg.