Mikulás napja:
Télapó különleges küldetése a havas éjszakában
Egyszer volt, hol nem volt, a hófedte Északi-sarkon, ahol a jégvirágos ablakok mögött manók szorgoskodtak, s ahol a rénszarvasok patája alatt halk ropogással tört a hó, ott élt Télapó, akit minden gyermek ismert és szeretett. Egy csillagfényes decemberi éjszakán különös levél érkezett Télapó házába. A levél úgy remegett a hidegtől, hogy Télapó alig bírta kibetűzni a sorokat.
„Segítségre van szükség – írta valaki remegő kézírással. – A titkos hópalota rejtélye veszélyben forog. Csak te mentheted meg!”
Télapó elgondolkodott. A manók ijedten suttogtak, mert a titkos hópalotáról csak régi legendák szóltak. Télapó azonban tudta, hogy nem hagyhatja magára azt, aki bajban van, és nem hagyhatja, hogy a jóság örököse veszélybe kerüljön.
A titkos hópalota legendája és eredete
A legenda szerint a titkos hópalota mélyen a havas rengetegben rejtőzik, s csak az találhatja meg, akinek tiszta a szíve. A palotát réges-régen a jó tündérek építették, hogy megőrizzék benne a szeretet és az összetartozás varázslatos erejét. Azt beszélték, hogy minden év karácsonyán a palotában ébred fel a világ összes öröme, és onnan száll szét a gyermekek álmaiba.
De valaki most veszélybe sodorta ezt a varázslatot. Télapó tudta, nincs mit tenni, el kell indulnia a hópalotához, hogy megmenthesse mindenki karácsonyát.
Bátor manók és rejtélyes segítők nyomában
A kalandra nem is indult egyedül. Hűséges manóbarátai, Pepita és Mókuci, sietve öltöztek fel, bundájukat megrázták, sapkájukat a fejükbe csapták.
– Ne félj, Télapó, veled tartunk a végsőkig! – kiáltotta Pepita.
– Hiszen tudod, együtt minden sikerülhet! – tette hozzá Mókuci.
Útközben egy hóbagoly suhant melléjük. Egyenesen rájuk nézett, és csilingelő hangon szólt.
– Ha a palotába akartok jutni, kövessetek engem! De vigyázzatok, a sötét erdőben minden lépés számít!
Óvatosan lépkedtek, még akkor is, amikor a hó alatt titkos ösvények kanyarogtak. Egyszer csak egy apró fenyőmanó ugrott elő a hókupacból.
– Télapó, szükséged lesz egy szívvel készült ajándékra, ha át akarsz jutni a palota kapuján! – mondta, majd átnyújtott egy parányi szív alakú medált.
Kalandok a hópalota fagyos termeiben
Nemsokára megpillantották a hópalota csillogó tornyait. Az ajtó azonban zárva volt, s rajta jégvirágokból font jelszó ragyogott: „Csak a szeretet nyit ajtót!”
Télapó elővette a medált, amiben a manók szeretete rejtőzött. Ahogy megérintette a kaput, az hangtalanul kitárult előttük.
Belépve a palotába tükörtermek és szikrázó jégcsillárok közt haladtak. Egy sötét sarokból furcsa hang szűrődött elő.
– Ki jár itt? – kérdezte egy szomorú kis hóember.
– Télapó vagyok, és a szeretetet hoztam vissza a palotába! – mondta Télapó kedvesen.
A hóembernek mindjárt mosolyra derült az arca. Elmagyarázta, hogy valaki elvitte a szeretet kulcsát, ezért lett a palota szomorú és hideg.
A barátaival együtt keresni kezdtek, és végül egy eldugott zugban megtalálták azt a kis kulcsot, amit egy huncut nyuszi rejtett el mókából.
– Sajnálom, nem tudtam, milyen fontos! – szipogta a nyuszi.
– Semmi baj, hiszen most visszaadtad – mondta Télapó, és megsimogatta a fülét.
Télapó titkának felfedése: mi vár ránk karácsonykor?
Ahogy a kulcs visszakerült a helyére, a palota megtelt fényességgel. A jégcsillárok szivárványszínekben ragyogtak, és a palota újra szeretettel telt meg. Télapó és a barátai boldogan táncoltak körbe, még a hóember is velük kacarászott.
– Látjátok, a szeretet mindig utat talál! – mondta Télapó. – Ez a karácsony titka is: ha összefogunk, segítünk egymásnak, minden baj megoldódik.
A barátok hazatértek, a palota pedig őrizte tovább a szeretet varázslatát. Télapó szánja csendben siklott el a csillagos ég alatt, szívében a bizonyossággal: minden gyermekhez eljuttatja a szeretet ajándékát.
Így volt, talán így is marad, hiszen ez volt a mese, amely a szeretetről, barátságról és jóságról szól. Ez volt, vagy nem volt, ilyen szép mesét csak a hópalota falai rejthetnek!