Mikulás napja:
A Télapó elveszett csizmájának rejtélyes története
Egyszer réges-régen, amikor a hópelyhek táncot jártak a sötétkék égen, és a házak ablakában vidáman ragyogtak a gyertyafények, a Mikulás, akit mindenki csak Télapónak hívott, nagy izgalommal készülődött a Mikulás-nap estéjére. Szorgalmas manók szaladtak ide-oda, csomagokat kötöztek, diót ropogtattak és vidám dalt énekeltek. Télapó épp a piros ruháját öltötte magára, s a nagy fehér szakállát fésülgette a kandalló előtt.
Ám amikor a csizmájáért nyúlt, hogy felhúzza a szokásos nagy, fényes fekete lábbelijét, megdöbbenve tapasztalta: csak az egyik csizma áll ott. A másik eltűnt! Télapó szemöldöke a homlokára szaladt, s úgy érezte, mintha a szél hirtelen minden ablakot bezárt volna a házban.
„Hová lehetett a másik csizmám?” morfondírozott hangosan. A manók is mind odasereglettek, és nagy tanakodásba kezdtek. „Talán a raktárban hagytad, Télapó!” mondta Fenyő Manó. „Vagy kint a hóban maradt, amikor tegnap a rénszarvasokat simogattad!” tette hozzá Hópelyhecske.
Az elveszett csizma keresésének első nyomai
Télapó megtörölte a homlokát, és így szólt: „Sietnünk kell, hiszen mindjárt indul az éjszakai ajándékosztás. Nélküle nem tudom végigjárni a világot!” A manók gyorsan keresni kezdtek. Felforgatták a játékosládát, körbenéztek a konyhában, sőt még a rénszarvas-istállóban is kutattak.
Hópelyhecske talált egy apró, sárga masnit a hóban, Fenyő Manó pedig egy cukorkapapírt a kandalló mellett, de csizmát sehol sem találtak. Télapó közben leült egy hóbuckára az udvaron, és gondolkodni kezdett. „Talán valaki elvitte véletlenül?” suttogta.
Segítők és kalandok a csizma nyomában
Éppen ekkor csilingelő hangot hallottak, és megjelent előttük a kicsi, vidám Cin-Cin egér, aki a Télapó műhelyének legkisebb segítője volt. „Télapó, láttam valamit a nagy fenyőfa alatt! Mintha egy fekete valami lett volna ott, fényes és nagy, pont mint a te csizmád!”
Télapó rögtön felpattant. „Menjünk, nézzük meg együtt!” Cin-Cin vezette a csapatot, a manók pedig lámpásokkal világítottak utat a sötétben. Az erdőben minden csendes volt, csak az ágakról hullott le néha egy-egy hócsomó. Amikor a nagy fenyőhöz értek, valóban ott csillogott valami a hóban.
De amikor közelebb mentek, kiderült, hogy csak egy régi, fényes rézvödör volt az. A manók egy pillanatra elszomorodtak, de Télapó bátorítóan szólt hozzájuk: „Ne adjuk fel! Együtt biztosan megtaláljuk.”
A csapat továbbindult, átkutatták a rénszarvasok szénapadlását, a hóember sapkája alá is benéztek, sőt még a holdfényben csillogó tó partját is átvizsgálták. Útközben mindenki segített: a madarak a fák tetejéről néztek körül, a mókusok a faodvakban kerestek, a nyuszik pedig a hó alá bújtak.
A csizma megtalálásának megható pillanata
Már majdnem feladták a keresést, amikor az egyik kis manó, Zsömle, felkiáltott: „Itt van! Itt van a csizma!” Ott feküdt a csizma a műhely mögött, egy kupac mohapárnában. Mellette reszketett egy kicsi, árva nyuszi, aki nagyon fázott, és a Télapó csizmájába bújt, hogy melegedjen.
Télapó mosolyogva lehajolt. „Ó, te kis nyuszi, hát ezért tűnt el a csizmám! Semmi baj, hiszen te csak melegedni akartál.” Óvatosan kiemelte a nyuszit, betekerte egy puha kendőbe, és magával vitte a házba. A manók boldogan ugráltak: „Megvan a csizma, és segítettünk egy kis baráton is!”
Télapó felvette a csizmáját, és a kis nyuszit leültette a kandalló mellé. Mindenki megnyugodott, a Mikulás is elindulhatott az ajándékokkal, és a manók esti mesét mondtak a nyuszinak, hogy ne féljen egyedül.
Mit tanulhatunk Télapó elveszett csizmájából?
Ez a mesés kaland megtanít bennünket arra, hogy segíteni jó, keresni és együtt gondolkodni még jobb, és hogy a kedvesség, a türelem és a szeretet mindig meghozza a gyümölcsét. Még ha el is veszítünk valamit, lehet, hogy valaki másnak pont arra van szüksége, és ha összefogunk, végül minden jóra fordul.
Így volt, igaz volt, talán mese volt.