Mikulás napja:
Reggelre nyoma veszett a Mikulás fehér szakállának
Egyszer volt, hol nem volt, éppen Mikulás napja előtt, amikor a hópelyhek csendesen hullani kezdtek a városra, s a gyerekek izgatottan várták, vajon hány csizmába jut ajándék és hányba virgács. Ám ezen a reggelen valami különös történt: Mikulás piros sapkája ugyan ott volt a kandalló tetején, a nagy piros zsák is a sarokban üldögélt, de Mikulás fehér, hosszú szakálla egyszerűen eltűnt!
A gyerekek meglepődése és a város izgalma
Már az óvodában is suttogni kezdtek a gyerekek, hogy valami nincs rendben. „Ti láttátok ma Mikulás bácsi szakállát?” kérdezte Panni, miközben a többiekkel együtt az ablakhoz szaladt. Misi aggódva nézett ki a havas utcára. „Ha nincs szakálla, honnan tudjuk, hogy ő az igazi Mikulás?”
A hír futótűzként terjedt a városban: a Mikulás szakálla eltűnt! A boltos néni, a postás bácsi, még a könyvtáros is mind erről beszéltek. A gyerekek egyre izgatottabbak lettek, mert féltették a varázslatos ünnepet. A felnőttek sem értették, hogy történhetett ilyesmi. Mindenki szerette volna tudni, hová lett az a csodás, puha, fehér szakáll.
Nyomozás indul: ki lehet a szakáll titokzatos tolvaja?
A gyerekek elhatározták, hogy maguk veszik kézbe az ügyet. „Nyomozócsapatot alakítunk!” mondta Lili, aki mindig szerette a kalandokat. „Én hozom a nagyítót!” jelentkezett Zoli lelkesen. Először az erdő szélén lakó manókat faggatták ki.
„Nem láttátok a Mikulás szakállát?” kérdezte Misi.
A legöregebb manó, Bundás, csak a fejét csóválta. „Tegnap este még láttam vele sétálni. Nagyon vigyázott rá.”
A gyerekek továbbmentek, benéztek a játszótérre, a parkba, sőt még a városi könyvtárba is. Ott a bagoly, aki mindig mindent észrevesz, megszólalt.
„Talán nem is tolvaj vitte el, lehet, hogy valaki segítséget kért a szakálltól” mondta bölcsen.
Az elveszett szakáll szerepe a Mikulás varázsában
Az esti mesénél az anyukák és apukák is erről beszélgettek. „A szakáll nem csak dísz” mondta Panni apukája. „Abban van a Mikulás ereje, abban lakik a varázslat, amivel megérzi, ki volt idén jó, s ki volt rossz.”
A gyerekek elgondolkodtak. „Mi lesz, ha nem tudja elhozni az ajándékokat?” kérdezte Panni.
„Talán, ha mind együtt segítünk, visszatalál hozzánk a szakáll!” lelkesedett fel Lili.
Vajon visszakerül a szakáll időben a nagy ünnepre?
Az éjszaka sötétjében egy apró, fázós mókus kuporgott a Mikulás műhelye mögött. „Csak egy kis meleget kerestem” suttogta a szakállat ölelve. „Sosem akartam rosszat.”
Amikor a gyerekek megtalálták a mókust, Lili leült mellé. „Ha fázol, adhatunk neked puha sálat, de kérlek, add vissza a Mikulás szakállát. Nélküle nincs varázslat, nincs ajándék, nincs öröm.”
A mókus félénken nézett fel rájuk, majd visszaadta a szakállt. „Köszönöm, hogy megértettétek, nem akartam elrontani az ünnepet.”
A gyerekek boldogan, együtt vitték vissza a szakállat a Mikulásnak, aki meghatottan ölelte meg őket. „Nélkületek nem lenne igazi a karácsony!” mondta mosolyogva, majd egy teli zsák csokimikulást osztott szét mindenkinek. A városka újra ünnepi fényben úszott, és a gyerekek tudták, hogy a szeretet, a megbocsátás és az összefogás sokkal nagyobb varázslat, mint bármilyen szakáll.
Így volt, igaz volt, vagy talán nem is, de ilyen szép mese volt ez!