Mikulás napja:
Egy sűrű, havas éjszakán, amikor a csillagok különösen fényesen ragyogtak, egy kis manó ébredezett egy fenyőfa odvában. Őt úgy hívták: Szilveszter manó. Szilveszter mindig is szerette a karácsonyt, a mézeskalács illatát, a gyertyafényes estéket, és persze azt is, ha másokat boldoggá tehetett.
Aznap este azonban valami egészen különös történt. Amikor Szilveszter kinézett odúja ablakán, mintha a Hold mosolygott volna vissza rá. „Hát ez furcsa!” – gondolta Szilveszter. „Lehet, hogy képzelődöm?” De a Hold egészen lejjebb hajolt az égre, s suttogni kezdett. „Szilveszter, engem sosem látogatnak meg az ünnepek alatt” – szólalt meg halkan a Hold. „Olyan jó lenne egyszer karácsonyi sütit enni!” A manó szíve megtelt melegséggel.
Szilveszter nem is habozott sokáig. „Ne szomorkodj, kedves Hold!” – kiáltott fel. „Megígérem, hogy sütök neked egy különleges karácsonyi sütit! De vajon hogyan juttathatom el hozzád?” A Hold, mintha csak erre várt volna, pajkosan hunyorgott. „A csillagok tudják az utat” – suttogta, s egy ezüstös csillag fényporral hintette be a manó odúját.
Szilveszter azon nyomban nekilátott sütit tervezni. De hamar rájött, hogy egy ilyen különleges karácsonyi sütihez nem elég a liszt, méz meg dió. Olyan hozzávalók kellenek, amiket csak a csillagok rejtegetnek! „El kell indulnom az égbe, hogy összegyűjtsem a hozzávalókat” – határozta el magát.
Elővette legmelegebb sapkáját és legpuhább kis csizmáját, majd elköszönt a fától, az erdőtől és a baglyoktól, akik álmukban is csak bólintottak. „Szia, Szilveszter, sok szerencsét!” – búgta az egyik bagoly, mire Szilveszter visszaintegetett.
A csillagösvényen végig a legfényesebb csillagot követve haladt, amely folyton suttogta: „Erre, erre!” Az első hozzávalóhoz egy csillagporral telt réten jutott. „Elvehetek egy marékkal?” – kérdezte Szilveszter a legnagyobb csillagtól. „Csak bátran, hiszen jót teszel vele” – kacagott a csillag.
A következő hozzávalót egy bolygó-cukorerdőben találta meg. Az ott lakó kis üstökös megmutatta neki, hol nő a fahéjillatú üstökös-rúd. „Köszönöm szépen!” – mondta Szilveszter, s már zsebében lapult a különleges fahéj.
Utolsónak a Hold könnyeiből kellett egy cseppet szerezni – ezek édesek, mint a legfinomabb méz, s csak akkor hullanak, ha a Hold boldog. Így hát Szilveszter vicces manó-mondókákat mondott, míg a Hold nevetni nem kezdett. Egy kristályos csepp hullott le, s Szilveszter elkapta a süteményhez.
Mire minden hozzávalót összegyűjtött, a csillagok már varázsszánkót készítettek neki, hogy eljusson a Holdig. Szilveszter felpattant, és a szánkó a végtelen égbe repítette. Fent a Hold mezsgyéjén értek földet, ahol puha holdsugár-hó borította a tájat.
„Köszönöm, hogy eljöttél hozzám, Szilveszter!” – örvendezett a Hold. „Kezdhetjük is a sütést?” A manó bólintott, s már keverte is a tésztát a csillagporral, üstökös-fahéjjal és a boldog Hold-könnyel. A sütőt a Hold melegével fűtötték fel.
Ahogy sültek a sütik, mennyei illat lengte be az eget, s minden csillag odasereglettek. A Hold szeme ragyogott, mint egy hatalmas, boldog lámpás. „Szilveszter, ez a legfinomabb süti, amit valaha kóstoltam!” – kiáltotta ujjongva.
Aznap este a Hold, Szilveszter, s minden csillag együtt ünnepelt. A kis manó szíve úgy dobogott, mint még soha, és megértette, hogy a szeretet, a segítőkészség, és az összetartozás a legfontosabb karácsonyi ajándék.
Így volt, igaz volt, vagy talán csak mese? Ki tudja! Egy biztos: ha legközelebb az égre nézel karácsonykor, és édes illatot érzel a levegőben, lehet, hogy Szilveszter manó és a Hold újra együtt sütiznek odafent.
És így lett a Holdé a legédesebb karácsonyi süti, amit valaha is sütött egy jószívű kis manó… Azért, mert segíteni, szeretni, és örömöt adni mindig csodálatos dolog.
Így volt, úgy volt, s ha nem így volt, akkor majd így lesz!