Mikulás napja:
Egy eldugott kis faluban, ahol a tél olyan fehér palástot terített a házakra, hogy még a madarak is csak halkan csipogtak, élt egy kislány, Lili. Lili minden karácsonykor levelet írt Télapónak, de azon a télen valami nagyon különlegeset akart. Nem játékot vagy édességet kért, hanem csak annyit, hogy a faluja lakói újra szeressék egymást, mert az utóbbi időben sok volt a vita, és a szívekben mintha megfagyott volna a szeretet.
Lili leült a kicsi asztalhoz, papírt vett elő és így kezdte: „Kedves Télapó! Ha idén csak egy kívánságom lehet, azt kérem, hogy a falu népe újra mosolyogjon, és szeresse egymást. Szeretettel: Lili.” Gondosan becsomagolta a levelet, de valamiért nem találta meg a bátorságot, hogy elinduljon a postához. Az ablaknál álldogált, nézte a kavargó hópelyheket, és gondolkodott. Vajon egy levél tényleg meg tudja változtatni az embereket?
A levél végül a fiók mélyén maradt, elfeledve, fel nem adva. De a történet itt még nem ért véget.
Egy hét múlva, amikor Lili anyukája rendet rakott a szobában, megtalálta a gondosan összehajtott levelet. „Lili, mi ez a papír?” – kérdezte kíváncsian. „Csak egy levél, amit nem mertem elküldeni,” suttogta Lili. Anyukája elolvasta a néhány sort, és könnyes szemmel megölelte lányát.
„Tudod, Lili, néha a legszebb dolgok épp azok, amiket nem mondunk ki, de mégis érezzük. Mit szólnál, ha együtt tennénk valamit ezért a faluért?” Lili bólintott és elmosolyodott.
Az anya-lánya páros elhatározta, hogy karácsonyi sütiket sütnek, és minden házhoz visznek egy-egy tányérral. Másnap hajnalban Lili és anyukája már a konyhában sürögtek. „Mit írjunk a sütik mellé?” – kérdezte Lili. „Elegendő egy szó is: szeretet,” felelte anya.
Ahogy esteledett, Lili kopogtatott az első ajtón. Az öreg néni, Magdolna néni, meglepetten nézte a tányér süteményt és a kis üzenetet. „Ez nekem szól?” – kérdezte. „Igen, és mindenkinek, aki itt lakik,” felelte Lili. A néni szemében is megcsillant egy könnycsepp, és egy gyengéd mosoly.
A hír gyorsan terjedt a faluban. Másnap a szomszéd, Józsi bácsi, aki régóta haragban állt a szemben lakóval, két szelet süteménnyel és egy bocsánatkérő levéllel csengetett át. Egy új barátság kezdődött aznap este. Harmadnapon már a templom előtt gyűltek össze a falubeliek, mindenki hozott valamit: süteményt, teát, vagy csak egy jó szót.
A faluban újra meleg lett a hangulat, nevetés és ének töltötte be az utcákat. Senki sem tudta, mi indította el ezt a változást, de mindenki hálás volt érte. Lili pedig, bár a levelét sosem adta fel, mégis elérte, amit szeretett volna. Az apró cselekedetei elindították a csodát.
Egy este, mikor Lili már az ágyában feküdt, anyukája leült mellé. „Ugye tudod, hogy te voltál az igazi Télapó idén?” – suttogta. Lili elmosolyodott, és szorosan magához ölelte anyukáját. „A szeretet nem a leveleken múlik, hanem azon, amit teszünk,” mondta halkan.
Ezt a karácsonyt mindenki emlegette a faluban. Nem volt nagy ajándék, nem volt drága dísz, de volt egy levél, amit sosem adtak fel, mégis mindenkinek elhozta a szeretetet.
Ez a történet megtanít bennünket arra, hogy a legnagyobb ajándék a szeretet, amit apró tettekkel, mosollyal vagy akár egy tányér süteménnyel is továbbadhatunk. Mert néha a kimondatlan szavak és a fel nem adott levelek is megváltoztathatják a világot.
Így volt, igaz volt, mese volt ez!