Mikulás napja:
Egy különleges hópehely születése és kalandjai
Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi-messzi északi tájon, ahol a hó mindig puha volt, a fenyőfák örökké zöldelltek, s a csillagok is vidáman pislákoltak, ott született meg egy parányi, különleges hópehely. Őt úgy hívták, hogy Picurka. Picurka nem volt olyan, mint a többi hópehely. Kicsit gömbölydedebb volt, és ragyogott, mintha apró gyémántok csillannának meg rajta.
Picurka nagyon kíváncsi volt a világra. Szerette nézni, ahogy a többi hópehely táncolva száll alá a földre, betakarva a házak tetejét, az ágakat, s a mezőket is. Egy napon a nagy Hóanyó így szólt hozzá:
– Picurka, tudod-e, mit jelent igazán segíteni valakin?
Picurka megrázta magát, és kíváncsian válaszolt:
– Nem tudom, Hóanyó, de szeretném megtudni!
Télapó elveszett az éjszakában: bajban az ünnep
Eljött a sötét, csillagos éjszaka, amikor Télapó elindult, hogy ajándékokat vigyen minden kisgyereknek. Szánját húzta a rénszarvasokkal, s a zsákjában rengeteg ajándék lapult. De azon az éjjelen hirtelen nagy köd szállt a vidékre.
A köd annyira sűrű volt, hogy Télapó hiába nézett körbe, nem látott semmit.
– Rudi, merre menjünk tovább? – kérdezte Télapó a rénszarvas vezért.
– Nem tudom, Télapó! – felelte Rudi szomorúan. – A ködben elvesztettük az utat!
A kis hópelyhek összesúgtak-búgtak az égen:
– Segítenünk kellene Télapónak! – mondták.
De senki sem tudta, hogyan segítsenek, hiszen ők is csak apró fehér foltok a nagy világban.
A hópehely felfedezi különleges képességét
Picurka eközben figyelte Télapót, és nagyon elszomorodott, hogy ilyen nagy bajba került. Ekkor azonban észrevette, hogy valahányszor egy kicsit megrázza magát, apró szikrák gyulladnak körülötte.
– Mi ez? – csodálkozott Picurka. – Talán tudok világítani?
Azonnal kipróbálta. Annyira erősen gondolt arra, hogy segíteni szeretne, hogy fénye egyre erősebb lett. A ködben is átragyogott a sugara.
– Hűha! – kiáltotta Hóanyó, aki mindent látott. – Picurka, neked igazán különleges képességed van! Használd jótett helyett!
Az útmutatás: hogyan segít a hópehely Télapónak
Picurka bátran előre szállt a többiek közül, és egyenesen Télapó elé repült. Télapó és a rénszarvasok meglepetten látták a kis fénylő pontot a ködben.
– Nézzétek, ott valami világít! – szólt Rudi.
Picurka ekkor odaszólt Télapónak:
– Ne féljetek, én vagyok Picurka! Mutatom nektek az utat, kövessetek bizalommal!
Télapó nagyot mosolygott, s így szólt:
– Köszönöm, kedves kis hópehely!
Picurka boldogan úszott Télapó előtt, pici fénye egyre utat mutatott a sűrű ködben. A többi hópehely is együtt táncolt vele, hogy még szebb legyen az út. A rénszarvasok gyorsan és biztosan lépdeltek Picurka fénye után.
Így haladtak faluról falura, házról házra, s minden gyermek időben megkapta az ajándékát.
Boldog karácsony: az ünnep megmenekül a csodának hála
Mikor végül az utolsó ajándék is a helyére került, Télapó megállt, és megsimogatta Picurkát.
– Nélküled most bizony sok gyerek szomorúan ébredt volna reggel – mondta hálásan. – Te voltál a mi kis csillagunk ma éjjel.
Picurka boldogan pihent meg Télapó tenyerében, s a többi hópehely is köré gyűlt.
– Látjátok – szólt Hóanyó –, a legkisebbek is tudnak segíteni, ha jószívűek és bátrak!
Azóta, ha ködös az éj, a Télapó mindig várja, hogy Picurka és a fénylő hópelyhek vezessék útján. A gyerekek pedig örömmel hallgatják a mesét a kis hópehelyről, aki segített megmenteni a karácsonyt.
Így volt, igaz volt, tán mégsem volt, de ilyen szép mese volt! A történet megtanít minket arra, hogy a jószívűség, bátorság és segítőkészség csodákra képes. Mert néha a legkisebbek is a legnagyobb hősök!