Mikulás napja:
Mikulás izgalmas napja: hová tűnt a kesztyűje?
Egy hideg, havas reggelen a Mikulás arra ébredt, hogy eljött végre a nagy nap, amikor elindulhat a világ minden gyermekéhez, hogy ajándékot vigyen nekik. Az ablakon kinézve a hópelyhek táncát figyelte, majd izgatottan húzta fel piros kabátját, fényes csizmáját, és kereste a kesztyűjét. Azonban ahogy a sarkvidéki házában kutatott, a bal oldali kesztyűjét sehol sem találta.
Az öreg Mikulás bosszúsan vakarta a fejét. „Hová tűnt az a fránya kesztyű?” – morogta magában. Hiszen a havas éjszakákon, amikor a szánkót vezeti, mindkét kesztyű nagyon fontos: védi a kezét a hidegtől és a széltől is.
Az elveszett kesztyű nyomában: az első nyomok
Mikulás gyorsan magához hívta a legkedvesebb manóját, Tódort. „Tódor, segíts nekem! Eltűnt a bal kesztyűm!” – mondta aggódva Mikulás.
„Ne búsulj, Mikulás bácsi!” – válaszolta Tódor. „Minden elveszett dolognak megvan a maga nyoma. Kezdjük a keresést a kandallónál, hátha ott felejtetted!” Együtt keresgéltek a meleg kandalló körül, az asztal alatt, a karácsonyi cipőcske mögött, de sehol sem bukkantak a kesztyűre.
Éppen amikor már majdnem feladták volna, a konyhából halk neszt hallottak. „Talán ott lehet!” – kiáltotta Tódor, és már futott is a konyhába. Ott azonban csak a cirmos kiscica, Pöttöm dorombolt a tejescsupor mellett.
„Talán a hóban hagytad el, amikor tegnap este a rénszarvasokat etetted?” – kérdezte Pöttöm, aki nagyon figyelmes cica volt.
Manók és segítők: közös keresés a hóban
Mikulás és Tódor felöltöztek, előkészítették a nagy, színes sálakat és sapkákat, majd kiléptek a csikorgó hóba. Kint már várt rájuk Pöttöm, sőt, a manóbanda többi tagja is csatlakozott a kereséshez. Mindenki nagyon szerette volna, ha Mikulás kesztyűje megkerül, hogy az ajándékosztás ne maradjon el.
A rénszarvasok is segítettek: Rudolf, a piros orrú, megcsóválta a fejét. „Talán a szántisztításnál hullott le!” – mondta, miközben orrával friss hónyomokat vizsgált. A csapat együtt indult a rénszarvasistálló felé, ahol óvatosan átkutatták a széna között, a szánkó alatt, de csak egy régi csengőt találtak.
„Ne adjuk fel!” – bátorította mindenkit Tódor. És ahogy tovább kutattak, egy apró, piros foltot vettek észre a hóban, nem messze a fenyőfáktól.
Meglepetések és akadályok az út során
Ahogy közelebb értek, észrevették, hogy egy kis nyuszi, Szuszi kuporog a hóban, és boldogan dörzsöli a pofiját Mikulás bal kesztyűjével. „Ó, de puha és meleg ez a kesztyű!” – ugrándozott Szuszi.
Mikulás elmosolyodott. „Szia, Szuszi, tudod, hogy az a kesztyű az enyém?” – kérdezte kedvesen.
Szuszi hirtelen elszégyellte magát, és visszaadta a kesztyűt. „Ne haragudj, csak annyira fázott a mancsom, és olyan jó meleget adott!”
Tódor lehajolt Szuszihoz, megsimogatta, és azt mondta: „Nincs semmi baj, Szuszi. Tudod, ha valami nem a tied, mindig kérj engedélyt, mielőtt elhozod. De ha fázol, szólj nekünk, segítünk!”
Mikulás öröme: a kesztyű megtalálásának pillanata
Mikulás boldogan húzta fel újra a kesztyűjét, majd megsimogatta Szuszit. „Köszönöm, hogy vigyáztál rá! Ez a kesztyű nekem is nagyon kedves, de örülök, hogy segíthettem neked egy picit melegedni.”
A kis csapat vidáman, összebújva indult vissza a házba. Mikulás összepakolta a zsákot, elindult a nagy útra, és tudta, hogy a szeretet, a türelem és a segítőkészség mindig átsegíti minden akadályon.
Szuszi pedig, mikor eljött a karácsony éjszakája, egy pöttöm, meleg mancsmelegítőt talált az ajtajában Mikulástól, és tudta, hogy a jóság mindig jóra fordul.
Így volt, igaz is volt, de lehet, hogy csak mese volt.