Mikulás napja:
Egy messzi, havas vidéken élt egyszer egy kis rénszarvas, akit Rudi néven ismertek az erdő lakói. Rudi nem volt sem túl nagy, sem túl erős, de annál félénkebb. Mindig a mamája mellett maradt, és csak messziről figyelte a többi rénszarvas bátor játékait. Sokat álmodozott arról, hogy egyszer ő is merész lesz, mint a testvérei, de a szíve mindig hevesen dobogott, ha valami ismeretlen dologgal találkozott.
Rudi legjobban a sötéttől félt. Számára az erdő csak akkor volt barátságos, amikor sütött a nap és csicseregtek a madarak. Amint beesteledett, a fák árnyai hosszúra nyúltak, és minden bokor mögül titokzatos neszek szűrődtek elő. Egy napon azonban olyan dolog történt, ami mindent megváltoztatott. Rudi mamáját egy közeli tisztáson baleset érte, és a kis rénszarvasnak el kellett indulnia segítséget hívni.
Először nagyon megijedt. A sötét erdő felé vezetett az út, és tudta, hogy ha nem indul el, a mamája bajba kerülhet. Mélyet sóhajtott, összeszedte minden bátorságát, és belépett az ismeretlenbe. Az erdőben sűrű volt a köd, a faágak között szél fütyült, és néha egy-egy bagoly huhogása is hallatszott.
Ahogy Rudi egyre beljebb haladt, hirtelen recsegést hallott a bokorból. Megtorpant, de aztán egy kedves, apró hang szólalt meg. Egy kicsi mókus kukucskált ki a lombkoronából.
Ne félj tőlem, mondta a mókus. Én vagyok Samu, és látom, hogy szomorú vagy. Rudi elmesélte, mi történt a mamájával, és hogy mennyire fél egyedül az éjszakában.
Samu felmászott Rudi hátára, és megígérte, végig vele marad. Együtt már egy picit bátrabbnak érezte magát a kis rénszarvas. Ahogy mentek tovább, egy síró hangot hallottak a patak partjáról. Egy kis nyúl ült ott, megsérült a lába. Rudi először habozott, de Samu bátorította.
Menjünk oda együtt! – mondta.
Rudi odasomfordált, és segített a nyuszinak átjutni a patakon. Kiderült, hogy a nyuszi is fél a sötétben, de együtt már mindhárman bátrabbak voltak.
Az út során még számos akadályba ütköztek. Egy kidőlt fa állta útjukat, amit csak úgy tudtak megkerülni, ha átkelnek egy keskeny, imbolygó hídon. Rudi szíve a torkában dobogott, de a barátai bátorították.
Hiszünk benned, Rudi! – mondta Samu.
Rudi mély levegőt vett, és lassan, óvatosan átsétált a hídon. Amikor átértek, mindannyian örömtáncot jártak örömükben. A kis rénszarvas úgy érezte, minden újabb akadállyal egyre bátrabb és erősebb lesz.
Végül elérték a bölcs baglyot, aki az erdő legöregebb fáján lakott. A bagoly azonnal felismerte a kis csapatot, és a szárnyai alá vette őket. Rudi elmondta, hogy a mamája bajban van, és gyorsan segítségre van szükségük. A bagoly, a nyuszi, a mókus, és Rudi együtt indultak vissza a tisztás felé.
Útközben Rudi már nem is félt annyira a sötétben. Valahogy a szíve megtelt melegséggel, amikor a barátaira gondolt, akik mindenben segítették őt. Amikor visszaértek a mamájához, a bagoly gyorsan ellátta a sebét, a mókus és a nyuszi pedig vigyáztak rá, amíg Rudi friss vizet hozott a patakból.
Mindenki nagyon megdicsérte Rudit, hogy ilyen bátor volt. A kis rénszarvas büszkén mosolygott, és már nem félt a sötéttől sem. Megtanulta, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy sosem félünk, hanem azt, hogy a félelmeink ellenére is segítünk másokon, és nem hagyjuk cserben a szeretteinket.
Innentől kezdve Rudi már szívesen játszott a többi rénszarvassal, és ha valaki félt valamitől, mindig ő sietett elsőként segíteni.
Így történt hát, hogy egy félénk rénszarvasból igazi bátor hős lett, akire mindenki felnézett az erdőben. Így volt, így nem volt, volt egyszer egy bátor rénszarvas. Ez bizony mese volt, de talán igaz is lehetett volna!