Mikulás napja:
Egy különleges hóember története kezdődik el
Volt egyszer egy kis faluban, a havas dombok között, egy hóember, akit Mártonnak hívtak. Márton nem volt szokatlan hóember: három nagy hógolyóból készült, sárgarépa orra volt, és régi, kopott cilinder díszelgett a fején. Mégis, valami miatt különleges volt: Mártonnak nagyon érzékeny szíve volt, és mindig figyelte, mi zajlik a világban.
Minden reggel, amikor a nap első sugarai megcsillantak a hókristályokon, Márton vidáman köszöntötte a falubelieket. A gyerekek gyakran megálltak mellette, meséltek neki az iskoláról, vagy csak megcsodálták, ahogy a havon csillog a fénye. Márton boldogan hallgatta őket, és mindig igyekezett mosolyt csalni az arcukra.
Miért döntött úgy a hóember, hogy ír a Mikulásnak?
Egy nap, amikor a falu felett vastag, pihe-puha hófelhők úsztak, Márton észrevette, hogy egy kislány, Zsófi, szomorúan sétál az utcán. Zsófi nem mosolygott, sőt, még az iskolatáskája is nehezebbnek tűnt, mint máskor. Márton megszólította:
– Szia, Zsófi! Miért vagy ilyen szomorú?
– Az egyik barátom elutazott, és most nagyon hiányzik – felelte Zsófi, és könnyei apró gyöngyökként peregtek a hóra.
Mártonnak összeszorult a hó-szíve. Szerette volna felvidítani a kislányt, de nem tudott mozdulni a helyéről, hiszen hóember volt. Aznap este sokáig gondolkodott, vajon hogyan segíthetne Zsófinak és a többi gyereknek, akik valami miatt szomorúak.
Aztán eszébe jutott valami: mi lenne, ha levelet írna a Mikulásnak? Hiszen a Mikulás minden évben ajándékot hoz, de talán most egy kis varázslatra lenne szükség. Talán a Mikulás tudna segíteni, hogy mindenki boldog legyen.
A levél megírása: vágyak és remények papíron
Másnap reggel Márton megkérte az egyik barátját, a csintalan széncinegét, hogy hozzon neki papírt és ceruzát. A cinege vidáman csiripelt, majd hamarosan visszatért egy kis papírfecnivel és egy piros ceruzával. Márton elkezdte írni a levelét:
„Kedves Mikulás! Itt a falu szélén állok, Márton vagyok, egy egyszerű hóember. Nem magam miatt írok, hanem a barátaimért. Egy kislány, Zsófi, nagyon szomorú, mert hiányzik neki a barátja. Sok gyerek vágyik örömre, melegségre és szeretetre. Kérlek, segíts nekik, hogy újra mosolyogjanak! Szeretettel: Márton”
A cinege elvitte a levelet, és megígérte, hogy a leggyorsabb úton eljuttatja az Északi-sarkra.
Hogyan reagált a Mikulás a hóember üzenetére?
Eltelt néhány nap, és a faluban egyre hidegebbek lettek az éjszakák. Márton kicsit aggódott, vajon megérkezett-e a levele. Egyik reggel azonban, amikor a nap még csak épp pirkadt, különös dolog történt. A hóember körül apró csilingelést lehetett hallani, mintha kis harangok szólnának.
A hópelyhek között Mikulás jelent meg, piros kabátjában, nagy zsákkal a hátán. Odalépett Mártonhoz, és megszólította:
– Kedves Márton, megkaptam a leveledet. Nagyon jószívű vagy, hogy nem magadra gondoltál, hanem másokra. Ezért elhoztam valami varázslatosat: minden gyerek kívánsága ma este teljesülhet, de csak akkor, ha ők is gondolnak valaki másra szeretettel.
Márton szeme – vagyis a széndarabok a fején – felragyogtak. Hamarosan a falu minden gyermeke boldog volt: Zsófi új barátot talált, és mindenki megosztotta azt a szeretetet, amit kapott.
Mit tanulhatunk a hóember és a Mikulás barátságából?
Azóta is, minden télen, ha leesik a hó, a gyerekek gyakran emlegetik Márton hóembert, aki levelet írt a Mikulásnak. Sosem felejtik el, hogy a szeretet és a jóság mindig visszatér hozzájuk, ha másokon is segítenek.
A hóember története megtanítja nekünk, hogy ne csak magunkra gondoljunk, hanem figyeljünk a körülöttünk élőkre is. Egy apró kedvesség, egy jó szó vagy egy segítő kéz sokszor nagyobb ajándék lehet, mint egy csomag játék.
Így volt, igaz is volt, mese is volt!