Mikulás napja:
Valahol messze, az északi erdők mélyén, ahol a hó puha takarót borít a fákra, egy különleges rénszarvas született. Őt Bambinak hívták, és kicsit más volt, mint a többi rénszarvasborjú. Míg testvérei reggelente versenyeztek, ki tud magasabbra ugrani vagy gyorsabban futni, Bambi inkább figyelte, ahogy a hópelyhek táncolnak a szélben.
Bambi szerette, ahogy a napfény játékosan csillan a jégen, és gyakran elképzelte, hogy ő is úgy mozog, mint a hókristályok: könnyedén, gyönyörűen. Egy napon, amikor az anyukája elment bogyókat keresni, Bambi úgy döntött, hogy kipróbálja, tud-e táncolni. Először csak aprókat lépett, mintha egy képzeletbeli zenére lépkedne. Aztán forogni próbált, de a lába egyszer csak összegabalyodott, és nagyot huppant a hóba.
„Jaj, ez nem is olyan egyszerű!” sóhajtott, miközben felkelt. De Bambi nem adta fel. Újra és újra próbálkozott, nap mint nap. Néha egy mókus figyelte a fáról, máskor egy szarka kuncogott a közelben. Egyik nap odasétált hozzá egy kis nyúl, és így szólt: „Mit csinálsz, Bambi? Miért forogsz ilyen furcsán?”
Bambi elpirult, és zavartan felelt: „Táncolni próbálok, mert szépnek találom, ahogy a hópelyhek mozognak.” A nyúl elgondolkodott, majd mosolyogva mondta: „Hát, ez igazán különleges! Szeretném én is látni, mire vagy képes!”
A hír gyorsan elterjedt az erdőben. A többi állat kíváncsi lett, és először furcsállva nézték Bambit, ahogy körbe-körbe szökken, a lábait kecsesen emelgetve. Néhányan csúfolni kezdték: „A rénszarvasoknak futni kell, nem táncolni!” mondta egy idősebb őz. Egy varjú azonban azt mondta: „Nézzétek csak, milyen boldogan mozog! Talán nekünk is ki kellene próbálni valami újat.”
Bambi először szomorú lett a csúfolódás miatt, de nem hagyta, hogy a rossz szavak elvegyék a kedvét. Mindennap kijött a tisztásra, és újabb lépéseket próbált. Néha elesett, néha megcsúszott, de mindig mosolygott, amikor sikerült egy-egy forgás vagy ugrás.
Egy hideg téli reggelen Bambi édesanyja is ott maradt vele a tisztáson. „Látom, mennyire szeretsz táncolni, Bambi. Nagyon büszke vagyok rád, amiért nem adod fel, még akkor sem, ha mások nevetnek rajtad.” Ezután az anyukája körbelépdelt körülötte, és együtt forogtak a hóban. A többi rénszarvas is csendben figyelte őket, majd egyik-másik bátortalanul utánozni kezdte Bambit.
Közeledett a Téli Ünnep, amikor minden állat összegyűlt, hogy együtt ünnepelje a barátságot és a szeretetet. Idén, az ünnepség előtt, Bambi anyukája odaállt a többiek elé. „Szeretném, ha idén Bambi mutathatná meg, mit tanult!” mondta. Bambi kicsit félve lépett a tisztás közepére, de amikor meglátta a sok bátorító mosolyt, elszállt minden félelme.
Szépen, kecsesen táncolni kezdett a hóban, karcsú lábait emelgetve, forogva, szökdelve, mintha valóban a hópelyhek táncát járná. A többi állat ámulva nézte. Egy nyuszi halkan így szólt: „De jó lenne, ha megtanítana minket is!”
Bambi boldogan bólintott, és attól a naptól kezdve mindenki együtt táncolt a tisztáson. A rókák, a mókusok, még a medvebocsok is megpróbálták utánozni Bambit. Sokszor elestek, de közben annyit nevettek, hogy senkit sem bántott, ha nem sikerült tökéletesen.
Azóta, ha Téli Ünnep van az erdőben, Bambi vezeti a nagy táncot, és mindenki tudja, hogy nem baj, ha valaki más, mint a többiek. A legfontosabb, hogy szeressük egymást, és bátorítsuk a barátainkat, még ha valami újat próbálnak is ki.
Így volt, úgy volt, igaz volt, talán nem is volt: ez egy ilyen mese volt!
A történet végén emlékezzünk rá, hogy mindenki lehet különleges valamiben, s a szeretet és kitartás mindig segít, hogy elérjük álmainkat. Ha jószívűek vagyunk és elfogadjuk egymást, az erdő – vagy akár az egész világ – sokkal boldogabb hely lehet.